| www.homeschooling.ro | ||
1. A gyermekét szerető szülő elkötelezett.
2. Senki más nem fog annyi fáradtságot, időt, pénzt befektetni gyermeke sikerének elérése érdekében, mint a lelkiismeretes szülő.
3. A gyerekek naponta, egész nap taníthatók. Bevonhatók a reális élet
bonyolult részleteibe, így közvetlen munkatársak lesznek az otthon, a közösség,
a munkahely felelősségtudattal járó építésében.
4. A gyermekeknek nem kell felnőttekké válniuk, hogy felfedezzék, mi az
amit leginkább kedvelnek. Az élet megélésének máris nekikezdhetnek.
5. Az egyéni oktatás által magas fokú tudományos előremenetel érhető el. A
szülők folyamatosan megbizonyosodhatnak arról, hogy gyermekeik jól
elsajátították-e a szükséges ismereteket, mindig figyelemmel követhetik, hogy
mi az ami kiegészítésre szorul.
6. Mivel több időt tölt együtt a család, a program rugalmasan alakítható. A
gyermek pihentségét, élénkségét, vagy fáradtságát, betegségét figyelembe véve,
időbeosztása igény szerint változtatható.
7. A tanterv a gyermek érdeklődési köréhez, tanulási stílusához,
képességeihez, speciális szükségleteihez igazítható.
8. Sokkal nyugodtabb életstílus alakítható ki, ha a szülőt nem nyomasztja
az a tudat, hogy órák után, valamint hétvégén az iskolát kell helyettesítse.
9. Az osztályterem az élet.
10. Elkerülhetőek azok a harcok, amelyek általában a házi feladat elkészítése
körül zajlanak.
11. Ha mindenki be van vonva a 24 órás programba és ennek velejárójába, ez
a családi kötelék megerősödését fogja eredményezni.
12. A gyermek és szülő mélyebb barátságot, bensőségesebb kapcsolatot
alakíthat ki.
13. A csendesebb, szerető környezet a gyermek biztonságigényének sokkal
stabilabb alapot nyújt. Az innen való eltávolodás sok esetben lerombolja úgy az
önértékelést, mint a tanulás szeretetet.
14. A szülői gondoskodás, odafigyelés, nem utolsó sorban a szülők tanulás
iránti látható vágya, többet adhat bármilyen más tanítási módszernél.
15. Az ismeretek valamint a megértés nagyobb jutalom, mint a jegyek.
16. Megtanulhatják az életben sokszor igencsak szükséges dolgokat, mint
például a főzést mindezt a legtermészetesebb úton. Az otthoni teendőkben való
foglalatoskodás erősíti bennük a munka iránti elkötelezettséget.
17. A gyermekek megtanulhatnak saját munkájuknak minőségi ellenőreivé
válni.
18. Sok időt lehet a szabadban tölteni, ami egészségesebb, mint a
zsúfoltság egy bármilyen teremben.
19. A szabadban töltött idők következményeként a gyermek sokkal inkább
megismerheti és örömét lelheti a természet csodáiban.
20. Az észrevételek és megbeszélések otthon folyamatosak, így a mindig
bővülő módszertár egyre gazdagabbá válhat.
21. Gyakrabban szervezhetők ún. tanulmány utak. Ezek hatékonnyá tehetők,
aktív tapasztalatszerzésre fordíthatók. Ezek a tanulmányutak célszerűen a
tantervbe iktathatók. Nem szükségszerű a hétvége vagy a vakáció feláldozása.
22. Több időt tölthetnek olyan emberekkel, akik szeretik és gondját viselik
a gyermeknek. Minél több időt tölt a számára fontos emberekkel, a barátság, a
szeretet, a ragaszkodás és mindezek továbbadásáról tiszta, és gyakorlatias
képet kap.
23. A gyermek tanulásán és nem a tanár tanítási módszerén van a hangsúly.
24. A gyermekek szüleiket, mint az élet minden területén levő tanáraikat
tisztelhetik. Felnézhetnek szüleikre és azokra a felnőttekre, akiket szüleik is
tisztelnek a tanácsokért és a vezetésért. Így a generációs szakadék
bezárulására nagyobb az esély.
25. Lehetőséget ad a gyerekeknek olyan tantárgyakat is tanulni, amelyeket
nem tanítanak az iskolában.
26. Sokkal elmélyültebb tanulmányozásra is tágabb a tér.
27. A gyerek a maga tanulási ütemében nem túl lassan vagy túl gyorsan
haladhat.
28. Tanulási szintjének testre szabott emelésére is jobb a lehetőség. A
fokozatosan növekvő anyag, a készségek elsajátításának mérceemelése a megfelelő
időben történhet. A különleges képességekkel bíró gyerekek bátorítva vannak
képességeik maximális fejlesztésére.
29. Hosszabb, megszakítatlan időszakokat biztosít az írásra, olvasásra,
játszásra, gondolkodásra, vagy a munkára, amely során képessé válik komplex
tevékenység, gondolkodási műveletek kifejtésére. 30. Az otthoni környezet a
tanulnivalóra szánt odafigyelés, az arra való összpontosítást erősíti.
31. Bátorítja a gyermeket, hogy a tanulási órarendjét teljesen és a lehető
legjobban használja ki.
32. A gyermekek megtanulják az általuk érdemesnek vélt tevékenységekre
beosztani energiájukat és idejüket. Így a megterheltség elkerülhető.
33. A gyermekek nem pusztán passzív befogadói a tanárok által kiválasztott
ismerethalmaznak, hanem céljukká válhat saját maguk képzése
felelősségtudattal.
34. Megtanulhatják, hogy a forrásokból keressék ki a szükséges
tudnivalókat, kutassanak, ne elégedjenek meg a kész válaszokkal.
35. Lehetőség van adva arra, hogy belsőleg legyen inkább motivált, nem
annyira külsőleg, például a belső megelégedettségért dolgozzon, ne a külső
jutalomért.
36. A független otthonoktatás polgári szabadságot jelent és védelmet a
diktatórikus áramlatoktól.
37. A gyermek szocializációs készsége magas fokúvá fejlődhet a szülők
példaadása, annak látványos képzése által. 38. A szülők viselkedési modellje
nyomon követhető nyitott a gyermek számára.
39. Együttműködési zavar esetén nagyobb a lehetőség a változtatásra.
40. A gyerekek kreatívabbakká válhatnak azáltal, hogy nem kell a zavarba
hozástól, esetleges megszégyenítéstől tartaniuk.
41. Magabiztosabbak lehetnek, mivel nem kell félelmeket hordozniuk tanáraik
esetleges kritizálásai miatt.
42. Csökkenhet az egykorú társak részéről érkező befolyásolás: a divat, a
zene, a beszéd, a másik nem iránti érdeklődési területeken.
43. A gyermekek nagyobb védelemben vannak a különböző bandáktól, kábítószerektől, fegyverektől.