AHSR AHSR  www.homeschooling.ro



A matematika tudománya a Biblia szempontjából

 

Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik-Róm. 1: 20

 

A Szentírás arra tanít bennünket, hogy alkotónk örökkévaló és végtelen.  Örökkévalóságának következtében változatlan, végtelensége következtében pedig korlátlan. A megalkotott világ tanulmányozása közben ugyanezen minőségekkel találkozhatunk. Minden teremtményt az örökkévaló végtelen vezérel, és minden teremtmény visszatükrözi Alkotója tulajdonságait, sajátosságait. A természetben megfigyelhető bámulatos pontosság felfedi az Úr összes teremtménye felett való uralkodásának nagyszerűségét.

Azonban ezen igazságok ismerete vagy megértése lehetetlen lenne számunkra az Isten által ajándékozott matematika tudománya nélkül. Ezen ajándék hiányában nem lennénk képesek megszámlálni, valamint megmérni a körülöttünk lévő világ dolgait.

A matematika korlátlan és változatlan. A számok végtelenek, a matematikai elvek soha nem változnak meg. Szabályai valamint egyenletei mindig tökéletes harmóniában vannak és hibátlan összefüggést tárnak fel. Következésképpen ez a tökéletes eszköz az örökkévaló és változatlan Isten alkotó keze munkájának tanulmányozására. Továbbá feltárja az Úr mindenhatóságát.

A matematika tanulmányozása az állhatatosság gyakorlását is jelenti. A nehéz feladatokban való kitartó munkára tanít bennünket.

A matematika ugyanakkor egy tökéletes eszköz arra, hogy az ember úgy tudjon uralkodni mindazok felett amit az Úr elrendelt, hogy közben Neki alávesse magát. Minden hivatás megköveteli az előzetes tervezést, a végrehajtást, valamint mindezek értékelését, azért, hogy eleget tegyünk azon kötelezettségeinknek, amelyet az Úr rendelt el. A matematika tudománya fontos szerepet játszik az üzleti ügyekben, az orvostudományban, a technikában, a tudományban, stb. Nekünk, az Úr gyermekeinek használnunk kell e csodálatos ajándékot, hogy ezáltal is az Úr neve dicsőüljön meg.

Lényegesebb pontok

1.    A számjegyek. Minden egyes számjegy magától az Úrtól származik. A számok az Isten végtelen szabályosságának kifejezői, amely Isten teremtett világából visszatükröződik.

2.    A tízes számjegy. Az Úr alapvető mérésre használt számjegye. A szentírásban az arab tízes számrendszer használatos. Ez a számrendszer nem néhány barlanglakótól származik, akik annak következtében kezdtek el számolni, miután egy napon felfedezték, hogy tíz ujjuk, meg tíz lábujjuk van. A tízes számjegy az Úr mérésének alapja, amint Ő maga tárta fel ezt számunkra.

A Mózes első könyvében tíz ősatyáról olvashatunk. (Ádám, Sét, Énós, Kénán, Mahalalél, Jered, Énók, Metuselah, Lámek és Noé), akiket az Úr felemelt mielőtt elítélte volna az Özönvíz által a világot. (1. Mózes 5). Az Úr megígérte Ábrahámnak, hogy nem pusztítja el Sodomát és Gomorát, ha található benne tíz igaz ember. (1. Móz. 18: 32). Lábán Jákób bérét tízszer változtatta meg, mielőtt az Úr megparancsolta Jákóbnak, hogy térjen haza szülőföldjére (1. Móz. 31: 7). A tized pedig a jövedelem tizedrésze (1. Móz. 14: 20, 28: 20-22).

.A Mózes második könyvében 10 csapásról olvashatunk, amelyet az Úr Egyiptomra mért, mielőtt Izráel népe szabaddá lett (2. Móz. 7-12). Egyiptomból a Kánaán földje fele tartó úton Izráel népe 10 alkalommal vonta kétségbe hitetlenül Istent, mielőtt az Úr negyvenévi pusztai vándorlásra ítélte  el  őket  (4. Móz. 14: 22). Az Úr a Sínai - hegyen tíz parancsolatot adott Mózesnek, amely az erkölcsi törvények alapja (2. Móz. 20: 1-17).

Mindezekből tisztán látható, hogy a tízes számjegy Isten által meghatározott alap számrendszerünkben. (10, 20, 30, 40, 50, 60, egész a végtelenig)

3.      Aritmetika. Az aritmetika az Isten három az egyben természetéből fakad és a számok halmazából áll, amely növelhető (összeadással és szorzással), valamint csökkenthető (kivonással és osztással) mindkét fele végtelen akár az Alkotó, Akitől azok származnak.

4.    Algebra. Akár a számok a matematikai elvek sem megalkotottak, mivel Isten személyiségében és természetében mindig is léteztek. A Szentháromság tana jó példa erre.

 

A Szentírás arra tanít bennünket, hogy három isteni Személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akik egyenlőképpen örökkévalók, (kezdet valamint vég nélkül) és egyenlőképpen végtelenek (korlátok és határok nélkül) és mégis e három személy egyetlen Isten, Aki örökkévaló és végtelen.

Első látásra úgy tűnik, hogy ez a tan nem logikus, mivel 1+1+1=3, azaz három egyenlőképpen örökkévaló és egyenlőképpen végtelen isteni Személy egyenlő három Istennel. Azonban a Szentírás a Szentháromsággal kapcsolatosan az alábbiakra tanít bennünket: 1+1+1=1

Hogyan lehetséges ez? A válasz abban rejlik, hogy Isten és csak egyedül Ő végtelen. Tehát:

Végtelen + Végtelen + Végtelen = Végtelen.

Ez igaz, mivel a végtelenhez semmi nem adható hozzá. Ezért ha a végtelent a végtelenhez hozzáadjuk, az eredmény mindig végtelen lesz.

A matematika tudományából megtanulhatjuk, hogy a Biblia Istenét meg kell látnunk nem az idő és a hely függvényében, hanem az Ő örökkévalóságában és az Ő végtelenségében.

5.      Matematika. A természetre alkalmazva a matematika tudománya valójában az isteni rendeletek tudománya, amely az Ő megalkotott világában mutatkozik meg. Következésképpen, ha a matematikát tanulmányozzuk, valójában Istenről tanulunk. Éppen ezért mikor a gyermekek matematikát tanulnak, minden esetben emlékeztetőül szolgálhat ez az ők szuverén Urukra. Amint Ő tökéletes, nekünk is tökéletességre kell törekednünk. Amint a matematikai elvek pontosak, úgy nekünk is elővigyázatosan kell élnünk, az Úr elveihez ragaszkodva a mindennapi életben.(a Tízparancsolat, stb. )

Ha nem követjük a pontos matematikai szabályokat vagy megoldási lehetőségeket, kudarcba fulladunk és elbukunk. Az Úr életre vonatkozó lelki szabályainak megtagadása ugyanezzel a következménnyel jár.